ELTE - IWI Nemzetközi Fitnesziskola kooperáció

Aláírásra került az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem (ELTE) Pedagógiai és Pszichológiai Kara és az IWI Nemzetközi Fitnesziskola közötti együttműködési megállapodás.

Ennek értelmében kooperálunk fitnesz szakmai alap- és továbbképzésekben, továbbá az egyetemi hallgatókat az IWIREPs-en keresztül segítjük a fitnesz karrierpályán elindulni.

Különösen megható és büszkeséggel tölt el ez az esemény, hiszen bő két és fél évtizede én is itt végeztem testnevelő, művelődésszervező és angol tanári szakon. Igaz, akkor még Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolának hívták a szombathelyi Alma Matert.

A negyedéves hallgatóknak tartottam egy "globális egészségfejlesztési és fitnesz szektor" betekintő prezentációt, megtűzdelve pár olyan tapasztalattal, amit reményeim szerint majd tudnak hasznosítani céljaik megvalósítása során.

Biztos vagyok benne, hogy az egyetem hallgatói jó hasznát fogják venni az IWI fitnesz szektorra specializálódott gyakorlatorientált képzéseinek, és az így szerzett képesítés birtokában kitárulkozó akár külföldi munkalehetőségekkel is sokan fognak élni.

Az együttműködés részleteiről itt olvashattok:
Fitness Trend Magazin - ELTE - IWI Nemzetközi Fitnesziskola kooperáció

Tags